Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A szervezet új elnöke Gladden J. Pappin lesz.
Magyarország Kormánya a Külügyi és Külgazdasági Intézet megújításáról és megerősítéséről döntött – ezt közleményben tudatták.
A megújulás céljai közé tartozik, hogy az Intézet hatékonyabban támogathassa a Miniszterelnök külpolitikai stratégiai döntéshozatali munkáját, és megerősítse eddig is végzett tevékenységeit: az akadémiai világ és a nemzetközi agytrösztök információinak becsatornázását, illetve a magyar külpolitika alapvetéseinek szélesebb és szakmai közeggel való megismertetését, valamint a nyilvánossággal való aktív kommunikációt a nemzetközi eseményekről – fogalmaztak.
A külpolitikai szakmai műhely visszatér a 2014-es átszervezés előtt használt nevéhez, és Magyar Külügyi Intézetként folytatja munkáját. Azt is közölték, hogy
aki a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok nemzetközi szakértője.
A Magyar Külügyi Intézetben folytatja a munkát az eddigi vezetés: Schőberl Márton vezérigazgatóként, dr. Baranyi Tamás pedig az intézet szakmai tevékenységéért felelős stratégiai igazgatóként. Az Intézet kutatási igazgatójaként dr. Eszterhai Viktort köszönthetjük – írták.
Nyitókép: KTK